|
|
|
Ki, mikor, mennyit - maszturbál?
A maszturbáció gyakoriságát szexuális vágyaink, szexuális szokásaink, korunk, nemünk, sőt még kultúránk is meghatározza. Ráadásul ennél hasznosabb időtöltést el sem lehet képzelni, mivel ezzel megismerheted saját tested reakcióit, és az így szerzett tudást átadhatod partnerednek is.
Ki, mikor, mennyit
A legtöbb ember serdülőkorában kezd el maszturbálni. A férfiak háromnegyed 10 és 15 éves kora között fog hozzá. A nőknél az egész folyamat sokkal korábban kezdődik, 6%-uk hat éves korukban már kipróbálta az önkielégítést és 18%-uk 10 éves korára már rendszeres maszturbálónak mondható.
A maszturbáció gyakorisága csökken a tizenhetedik életév betöltése után. A legtöbb férfi továbbra is kiveri napi rendszerességgel akár húsz éves koráig vagy tovább. Ez a hanyatlás a nőknél drasztikusabb, a férfiaknál pedig fokozatosabb. Míg a 13 és 17 éves koruk között lévő nők naponta átlagosan egyszer végeznek önkielégítést, a felnőtt nők mindössze 8-9 alkalommal havonta. A serdülő korú fiatalok arról számoltak be, hogy képesek akár napi hat vagy több ejakulációra, míg a középkorú férfiaknak a napi egy is nehézséget okoz.
A férfiaknál és nőknél egyaránt a stressz oldásának egy módja a maszturbáció, de jó unaloműzésre is. A rendszeresen utazók vagy nagyon elfoglaltak számára a rendszeres maszturbálás lehetőséget ad arra, hogy fenntartsák szexuális teljesítményüket, amikor a lehetőségek szűkösek. A maszturbálás mára elfogadottá vált.
Női örömszerzők

Mire jó?
Számos egészségügyi felmérés kimutatta, hogy az önkielégítés csökkenti a stresszt és növeli az önbizalmat.
Nagyon hasznos is lehet az olyan kapcsolatok esetén, ahol az egyik partnernek nagyobb a szexuális igénye, mint a másik partneré, hiszen ilyenkor az önkielégítés biztosítja az egyensúlyt, mely által megőrizhető a harmónia.
A férfiak esetében segít megelőzni a prosztatarák kialakulását. Egyes kísérletek szerint az önkielégítés jótékony hatással van a vérnyomásra is. Néhány szakember szerint az önkielégítés szívmunkát igényel, ezért azok számára, akik szív és érrendszeri megbetegedésektől szenvednek akár pozitív hatás és fokozatos javulás is felléphet ennek hatására.
Férfi maszturbátorok

A maszturbálás tehát, nemcsak mint „örömforrásként” van jelen a nők és férfiak életében, hanem jótékony hatásokkal is bír. Egyesek unaloműzőként, míg mások szükségszerűen végzik ezt a tevékenységet.
Erotikus magazin
ÖRÖM VAGY SEM....? TÉMA AZ ANÁLIS SZEX....
Az anális szex aranyszabályait betartva, melyet korábbi cikkünkben már bemutattunk, a szex ezen formája kifejezetten élvezhető, és az örömszerzés új dimenzióit nyithatja meg előttetek.
A nők esetében nem annyira bonyolult, mint a férfiak esetében, ennek oka, hogy a férfiban sokkal több pszichés gát jelentkezik az anális szexszel kapcsolatban, mint a nőnél. A nő inkább a fizikai fájdalmaktól fél, amit ez a szexuális együttlét magában hordoz. Ezért mindig nagyon alapos körültekintéssel kell előkészítenetek a terepet, amennyiben az anális szeretkezés választjátok esti időtöltésül.
Egy kis anatómia!
Fontos tudni, hogy a végbelednek – akárcsak a hüvelyednek – a külső részén helyezkedik el az idegvégződések túlnyomó többsége. Az ánuszod belsőbb részen inkább a nyomásra reagál, ennek köszönhető, hogy megfelelő kitágítás után már szabaddá válik a pálya és közösülés is kivitelezhető. A nők képesek csupán anális szex révén eljutni az orgazmusig anélkül, hogy nemi szerveiket ingerelnék.
Az anális közösülést nem tudjátok előkészíteni csupán előjátékkal. A végbélnyílás nem termel semmiféle nyálkát izgatás hatására, ezért fontos szem előtt tartani, hogy síkosító használata nélkül tilos arra a területre merészkedni. Erről mindenképp beszéljetek az aktus előtt, hogy megelőzzétek az esetleges fájdalmakat.
Az anális szex esetében az előjáték részeként kell szerepelnie a végbélnyílás tágításának, amivel fel tudjátok készíteni a terepet a közösülésre. A hagyományos előjátékot ötvöznötök kell a tágítással, mely azt a célt szolgálja, hogy ánuszod készen álljon a férfi péniszének befogadására. A tágítást a következő módon végezze partnered: a síkosítóval bekent ujjával érintse meg végbélnyílásodat és környékét. Először finoman simogassa, körkörös mozdulatokkal kényeztessen egészen addig, míg el nem lazulsz annyira, hogy ánuszodat megnyissa.
Az anális szex természetesen nem csak a behatolást jelentheti, hanem csupán a fenék izgatását is. Ez történhet simogatással vagy az ujjak behatolásával. Közben társad foglalkozhat a csiklóddal, de akár hüvelyi behatolás közben is történhet.
Ha először próbálkoztok a szex ezen fajtájával, akkor érdemes így kezdeni, hogy megbarátkozz vele.
Ha te is és partnered is szeretnétek a behatolást - de itt rajtad van a hangsúly -, akkor fokozatosan érdemes a popsi bejáratát tágítani. Először egy ujjal, aztán kettővel. Ha ez már nem probléma, és élvezetes, akkor fogjatok neki.
Az orális-anális szeretkezési forma nem túl közismert. A legtöbb embert már a gondolata is elriasztja. Vannak azonban olyanok, akik szívesen eljátszadoznak ezen a módon is, vagy legalábbis megengedik, hogy a partnerük ezt a szokatlan utat válassza. Amennyiben a kényeztetés ezen formája mellett döntötök, úgy nagy figyelmet kell fordítanod az aktus előtti mosakodásra, zuhanyzásra, hogy megfelelő állapotban tudd átadni magad partnerednek.
ANÁLIS SEGÉDESZKÖZÖK! 
Hogyan kerüljétek el a fájdalmat?
Amikor egy ujjat, egy tárgyat vagy egy péniszt elkezdenek bevezetni a végbélnyílásodba, akkor az izmaid görcsbe rándulhatnak, mintha harcolniuk kellene az illetéktelen behatolás ellen. Csakis fájdalom lehet a következménye, ha a partnered nem várja meg, amíg ezek az izmok ellazulnak.
Partnerednek érdemes visszavonulót fújni, és addig kényeztetni a végbélnyílásod környékét, amíg újra sikerül ellazulnod. Ilyen esetben fontos, hogy pótoljátok a síkosítót, ami a következő behatolást segítheti.
Erotika és szerelem
Mostanában kevesebbet bújtok össze? Túl sokat dolgoztok , ezért nem jut elég idő a szexre? Itt az ideje ezen változtatni!
Adunk egy pár jó ötletet!
Ugye nem gondoljátok komolyan, hogy a napi teendők jó indokul szolgálnak a meghitt percek mellőzésére? Nos, ha nem akarjátok, hogy zátonyra fusson kapcsolatotok, ideje sebességbe kapcsolni és feldobni a szexuális együttléteket, hogy ne is legyen kedvetek a már elcsépelt ‘fáj a fejem’ vagy a ‘holnap korán kell kelnem’ duma mögé bújni. Íme néhány tipp, mellyel felturbózhatjátok a szerelmes perceket.
Játék a szex
A különféle szerepjátékok mindenkor megengedettek. A változatosság ugyanis nem csak gyönyörködtet, de igazi gyönyörök motorja is. Egy dögös ápolónő és egy izmos tűzoltó mindig elkápráztatja másik nemet. A játékok nem csak megfűszerezik az erotikus órákat, de a variációs lehetőségük végtelen, szexuális életetek garantáltan nem esik áldozatául a szürke hétköznapoknak.
Tánc az élet
Néhány erotikus csípőmozdulat, egy szexi fehérneműben bemutatott erotikus tánc garantáltan feltüzeli a partnered. Pláne, ha csigázod, és betartatod a semmit a kéznek játékszabályt. Mire befejezed a rögtönzött bemutatót, garatnáltan lángba borul hálószobátok.
Erotikus masszázs
A masszázs nem csak fáradt izmok ellazítására kiváló, de igazán alkalmas a vágy felkeltésére is. Használj ilang-ilang tartalmú masszázsolajat, és kényeztesd parteneredet egész testén, külön figyelmet fordítva az erogén zónákra.
Szabaduljatok ki a szabadba!
Unjátok a jól megszokott hálószobát? Váltsatok helyszínt! Nincs is annál izgatóbb, mint a természet lágy ölén átadni magatokat az élevezeteknek. Ha nem vagytok ennyire bevállalósak, akkor vegyetek ki egy szállodai szobát. Az új helyszín bizton új fantáziákat is előcsal belőletek.
LELO termékek érkeztek erotikus webáruházunkba!

Megérkezett Magyarországra a LELO. Hogy Pontosan mit is takar? Minőséget, precizitást, a női igényeket mindvégig szemelőtt tartását. Termékei vibrátorok, csikló izgatók és gésa golyók. Bár a képek önnmagukért beszélnek nem árt megjegyezni, hogy ilyen igényes termékek még nem voltak kaphatóak Magyarországon. Melyik hölgy ne vágyna kedveskedésre, törődésre, odafigyelésre? A termékek gyártása során felhasznált anyagoknál minden szempontot figyelembe vettek, az ergonómiai kialakítás és a design ugyancsak fontos szerepet kapott az elkészítésüknél.Minden termék akkuval működik, használatuk egyszerű és könnyed. Bővebben a termékek menüpontban olvashatnak róluk...
Feromon parfüm
Feromon parfüm Nőknek és férfiaknak egyaránt!
Alkonyat (Twilight) feromon parfüm
 Amikor boldog vagy és kiegyensúlyozott párkapcsolatod van, valahogy mindig jobban felfigyelnek rád, és mindent könnyebben elérsz?
Ez azért van, mert ilyenkor a szervezeted több kémiai vegyületet azaz feromont termel, mellyel tudat alatt a párod figyelmét szeretnéd felkelteni, de erre természetesen a téged körülvevők is reagálnak. Több odafigyelést, előzékenységet kapsz, jobban felfigyelnek rád, hisz mindenki azt mondja: „ma csak úgy sugárzol!”
De, mik is azok a feromonok? A feromon szó görög eredetű és az „izgalom hordozóját” jelenti. A feromonok a kummunikáció legelső formái, és egyben nemi viselkedésünk meghatározói. Olyan szexuális csalogatóanyagok, amelyek tudat alatt, hihetetlenül kis koncentrációban is erősen befolyásolják az ellenkező nem viselkedését, és vonzóbbá tesznek számukra. Az feromonok illatinformációi az orrban lévő VNO szerv (vomero-nazális szerv) által közvetlenül az agyba továbbítódnak. A legkisebb mennyisége is a másodperc tört része őállított emberekre ható feromonokat alkalmazunk. A feromonok hatása speciálisan a nőket, vagy a férfiakat célozza meg. Az általunk kínált feromonok hatását számos tanulmány bizonyította. Az Andro Vita feromonok magas koncentrációjúak és már csekély mennyiségben is nagyon hatásosak. Az illatsemleges feromonok lehetővé teszik, bármely parfüm melletti egyedi használatukat.
A legvadabb szexfantáziák
Nyilvános szex
Elképzelni, hogy egy egész tömeg figyeli, ahogy szexeltek, valószínűleg még jobban felizgat. Plusz, ha illegális helyen szeretnéd csinálni, még izgatóbb a dolog a tiltott gyümölcs faktor miatt. Ha vinnél egy kis exhibicionizmust a szexuális életedbe azzal, hogy nyilvános helyen szeretkeztek partnereddel, vagy egy házibuliban magatokra zárjátok a fürdőszoba ajtaját,már az is elég izgalmas. De mi van akkor, ha a partnered nem ennyire kitárulkozó? Otthon is érdekessé tehetitek a szexet, ha megosztod a pasiddal, hogy szereted, ha szex közben néznek és biztosan nem fogja bánni, ha egy nagy tükröt tesztek a hálószobába. Ezzel könnyedén keltheted a kukkolás illúzióját. Egy másik nővelTermészetes és szórakoztató arról fantáziálni, hogy szexuális kapcsolatba kerülsz egy másik nővel. Nagyon jó dolog, ha elfogadod a szexualitásod változását és azt, hogy az azonos neműekhez is vonzódsz. Ha meg akarod fűszerezni a párkapcsolatodat, már az is elég, ha megosztod ezt a felfedezésedet a pasiddal. Amennyiben elég bátor vagy, tovább is mehetsz: mikor kettesben mentek el valahova, figyeld meg azokat a nőket, akik tetszenek neked és mondd el a pasidnak, mi izgat téged bennük. Gondolj ezekre a részletekre, mikor az ágyban hemperegtek! Bilincs és ostor A megkötözős, szado-mazo fantáziák középpontjában gyakran a hatalom áll. Lehet, hogy az alárendelt szerepe fekszik jobban és gyakran képzelegsz kikötözésről, és hogy ki vagy téve a partnered kénye-kedvének – ilyenkor pedig az egyetlen lehetőséged, hogy mindenféle felelősség nélkül elfogadod a kényeztetést, büntetést és bármit, amit kapsz. Ám előfordulhat, hogy te szeretnél lenni az uralkodó és a domina szerepében képzeled el magad, talán izgalmasnak találod, hogy te uralkodhatsz minden felett. Ha még nem készültél fel a láncokra és kikötözésre, vagy a pasid nincs benne az ilyenfajta mókában, finomíts kicsit a megvalósításon: kösd be a szemét és kötözd össze a csuklóját finoman egy selyemsállal. Vagy játszatok felváltva uralkodót és alattvalót: egyszer ő engedelmeskedjen minden szavadnak, majd te tedd azt, amit ő mond. Ne csaljatok! Hármasban
Ha hármasban képzeled el a szexet, elég bátor vagy hozzá, hogy valaki újat hozz a kapcsolatotokba tulajdonképpen anélkül, hogy megcsalnád a partneredet. Bizonyára te is tudod, hogy a hűség komoly kihívást jelent bármely hosszú távú kapcsolatban, ám ezt a fantáziát egyedül is kiélheted miközben magadat kényezteted, de az sem baj, ha megosztod a partnereddel Ha a pasid beleegyezik, eljátszhatjátok, hogy van veletek még egy személy, vagy valamelyikőtök megszemélyesíthet valaki egészen mást. Képzeld el, hogy kényezteted a pasidat, miközben van veletek még valaki, aki csak rád figyel. Az is izgalmas, új élményt adhat, ha kinéztek magatoknak egy harmadikat, majd úgy tesztek, mintha ő lenne veletek a hálószobában. Tudtad? Szexelni a jelenlegi partnerrel mind a férfiaknál, mind a nőknél az első számú szexuális fantátzia. Egy nemrégen végzett amerikai kutatás kimutatta a szex átlagosan négy és félszer jut a nők eszébe naponta. Szex egy idegennel
Valószínűleg azért kedveled ezt a fantáziát, mert egy nagyon tiszta, komplikációmentes, csak testiségen alapuló szituációról szól. Mikor az jár a fejedben, hogy olyan valakivel szeretkezel, akit soha többé nem látsz, úgy érezheted, tényleg elengedheted magad. Ezt a képzelgést nagyon könnyen valóra válthatjátok megcsalás nélkül, ha szerepjátékokat játszotok. Beszéljetek meg egy randit egy kávézóba, tegyetek úgy mintha véletlenül találkoztatok volna és most látnátok egymást először. Flörtöljetek és szedjétek fel egymást! Mikor úgy érzitek, már nem bírjátok tovább, szexeljetek a bár mosdójában vagy vegyetek ki szobát egy hotelben – mehettek bárhova, csak ne a megszokott helyeitekre. Ha még tovább szeretnétek lépni, jó ötlet, ha mindketten megszemélyesítetek valakit, és végig ehhez a személyiséghez tartjátok magatokat. Így újra együtt, mégis új emberként fedezhetitek fel a bennetek lévő szenvedélyt.
|
|
|